Ez a tartósítási mód fellelhető valamennyi kultúrában az őskortól egészen napjainkig. A mongolok is alkalmazták és szárított húsukat "borc"-nak nevezték (a magyar "pörc" rokona).
A Dél-Afrikából származtatott "biltong" például ugyanezt az alapelvet követi a hús tartósítására – a szárítást. A XVII. század elején a holland, német és francia betelepedők megváltoztatták az addigi fűszerezést és ez mind a mai napig fennmaradt, illetve elterjedt egész Afrikában.
Az észak-amerikai indiánok ugyanígy szárították az elejtett vadak húsát (medvét, szarvast, bölényt és halat), azzal a különbséggel, hogy ők nem csak a napon és szélben szárítottak, hanem a tűz mellett is, hogy a legyeket és rovarokat távol tartsák a nyers hústól. Ezáltal sikerült azt még jobban konzerválni, ugyanakkor egy kellemes füstös ízt is kapott.
Szárított húst fogyasztottak a sztyeppei népek – szkíták, hunok, magyarok és más lovas népek – , hiszen ezt az ételt tudták megfelelő mennyiségben magukkal vinni a hosszú hadjáratokra (akár darabolva, akár porrá zúzva).
A Kárpát-medencei lovas népek is jól ismerték a hús tartósításának ezt az ősi módját. A XIV. század közepén, Nagy Lajos itáliai hadjárata során a sereg szárított ételeket vitt magával. Ahogyan Villani írta róluk, nekik nem kellett a városokba bemenni, hanem a szabadban nagy kondérban főztek maguknak. "Ha levágják a marhát, húsát nagy üstökben megfőzik. Ha már jól meg van főzve és besózva, leválasztják a csontról és kemencében megszárítják, majd finom porrá zúzzák."
Az itáliai krónikás által megörökített húskészítési eljárás megmaradt a magyar pásztoroknál, akik – alkalmazkodva a helyi környezethez – a húst sajátságos módon tartósították. Először megfőzték, utána napokig szárították, de nem zúzták össze hanem bőrtömlőkben tárolták.
Napjainkban a jerky gyártása szigorúan szabályozott környezetben (pácolás, érlelés), pontos hőkezelési eljárással (páratartalom, hőmérséklet), valamint megfelelő minőségű védőgáz és csomagolóanyag alkalmazásával történik. Ezáltal biztosítható a termék hosszú minőségmegőrzési ideje, természetesen a megfelelő, harmonikus íz változása nélkül.